2013. március 6.

Diós csokoládétorta







Egy előző csokoládétorta receptje alapján készült, kicsit módosítva, a mandula helyett most dióval.
Kezdőknek is ajánlom, mert kevés előkészületet igényel, ezenkívül lisztmentes és nagyon finom.

Hozzávalók 24 cm-es tortaformához

35 dkg étcsokoládé
10 dkg vaj vagy margarin
2 dkg kakaópor
5 tojás
20 dkg cukor
1 kávéskanál vaníliakivonat
10 dkg darált dió
csipet só

A gyümölcsöntethez
40 dkg piros gyümölcs (eper, málna, szeder, ribizli, vagy ezek vegyesen)
1-2 evőkanál cukor
1 kávéskanál vaníliakivonat
1 teáskanál étkezési keményítő

170 fokra melegítjük a sütőt, a forma alját sütőpapírral béleljük.
A csokoládét a vajjal, a vaníliával és a kakaóporral vízgőz felett megolvasztjuk.
Az egész tojásokat a cukorral és a sóval habosra felverjük. Hozzáöntjük az olvasztott csokoládét, habverővel összedolgozzuk, végül fakanállal beleforgatjuk a diót.
A masszát a formába öntjük és 40-45 perc alatt megsütjük. Vigyázzunk, hogy ne süssük túl, mert ha kiszárad, kevésbé finom.
Teljesen kihűtve lehet szépen szeletelni.
Önállóan is finom, de kínálhatunk mellé bogyós gyümölcsből készült öntetet.
Ehhez a gyümölcsöt a cukorral és a vaníliával felforraljuk. A keményítőt kevés hideg vízben elkeverjük, a gyümölcshöz öntjük, és kevergetve besűrítjük.

11 megjegyzés:

Rebarbara írta...

Brutális! Nagyon jól néz ki! :)

Konyhavirtuóz írta...

Uhh! Tömény csokibomba!:)

Marka írta...

Ajjjaj, ettől a látványtól teljesen elvesztem!!!

kolozsgabi írta...

Paleo, meg gluténmentes, meg mindenmentes, csak nem szénhidrátmentes...sajna...micsoda gyönyörűség!!

Citromhab írta...

Köszönöm!

Gabi, tényleg gondolkodtam, hogy a cukor helyett xilittel készítem, de a csokoládé miatt, amit nem tudtam most kiváltani mással, lemondtam róla. Legközelebb megpróbálok keresni valami megoldást erre:-)

San írta...

Szia!

Gyönyörű ez a torta!:) Páromnak már el is újságoltam, hogy ilyent készítek neki a hétvégén. Viszont sajnos nem vagyok túl gyakorlott a konyhában. Olyan kérdésem lenne, hogy szerinted egy 22cmes porcelán pitesütő formában is elkészíthető ezekkel az arányokkal? (van még 30 centisem, meg egy 18 centis tortaforma) Bocsánat a bugyuta kérdésért.

San

Citromhab írta...

Szia San!

Köszönöm szépen!
Ha pitesütő formád van, akkor a 30 cm-est javasolnám, mert ezek pereme nem túl magas, viszont sütés közben ez a torta elég szépen feljön. A 22 centisből biztosan ki fog folyni.

San írta...

Köszönöm a gyors választ! :)

Így nem lesz túl vékony, ha a 30asba sütöm? Nem fog nagyon kiszáradni? Félek, hogy nem maradna olyan szép szaftos.

San

Citromhab írta...

Mindenképpen vékonyabb lesz, hiszen a pitesütő jóval alacsonyabb, mint a tortaforma. Igazából az utóbbiban lenne ideális sütni. Ha csökkented a sütési időt, elméletileg a pitesütőben is szaftos marad a közepe.

Roza írta...

San kérdésére, meg esetleg másnak is szüksége lehet az ötletre: a tortakarika egy megfelelő méretű lábassal is helyettesíthető. Kivajazva-lisztezve, szépen ki lehet önteni belőle a megsült tésztát:)

Citromhab írta...

Roza, piskóta és kevert tészta esetében valóban működik a lábos, ezt a tortát viszont nem hiszem, hogy egyben kiborítanád belőle, mert ahhoz túl lágy. Legalábbis, ha nem sütöd túl, akkor viszont kiszárad és nem finom.